Magamról

Baros Tamás vagyok 1999.05.09-én születtem 4 éves korom óta foglalkozom küzdősportokkal. Szüleim első Shotokan karate edzésemre Gödöllőre Szűcs Tibor több danos karate mesterhez.

Több mint 6 éven keresztül fektettük le az alapokat vele (megtanított ütni rúgni). 2008-ban elkezdtem a karate egy másik ágát a Wado ryu-t Újpalotán Ahol Szécsényi Attila mester nevelgetett engem. Egy év után elkezdtem versenyezni. A bunyós részeket mindig is jobban szerettem, mindig is jobban ment. Általában ezekről a versenyekről mindig bronz éremmel jöttem haza. Sajnos ezt a sportot félbeszakította egy betegség, és amikor felépültem elment a kedvem a karatétól miután belekóstolgattam más harcművészeti ágba is. De azok is rövid úton abba maradtak. 2011-ben ajánlottak nekem a Sulimhoz közel lévő harcművészeti iskolát a Fekete Mamba Harcművészeti Iskolát ahol ju-jitsut oktatott Fekete Márton sensei elkezdtem járni mert nagyon megtetszett ez a sport. És itt éreztem azt hogy ez az én Harcművészetem hiszen ebben minden van. Úgyhogy elkezdtem tanulgatni. Az első versenyem az egyesülettel Szegedi kempo országos bajnokság volt . Ahol egy 3. hellyel zártam.

Majd ezek után jött a Bicske Kupa (Nyílt Kempo Magyar Bajnokság) Light Kontact Aranyérem, Chikare Kurabe 3. hely

 

itt 82 kg voltam és úgy döntöttem, hogy elég. Elkezdtem komolyan venni a sportot heti 12 edzés Az iskolánál beiratkoztam Fittbox és MMA edzésekre is itt 82 kg voltam és úgy döntöttem, hogy elég. Elkezdtem komolyan venni a sportot heti 12 edzés Az iskolánál beiratkoztam Fittbox és MMA .

Eredmények Amiket azóta hoztam 

 

2013. 06. 27-30 WAKF VB Light Contact Aranyérem Kick-Light Aranyérem Point Fighting Aranyérem

 

2013.10.5 Pilis Kupa (Nyilt Kempo Magyar Bajnokság) Light Kontact Aranyérem, Aranyérem (nagyobb korcsoportban is )
Chikara-Kurabe Aranyérem

 

2013.11.22-24. ISJA Sport Ju-Jitsu Világbajnokság Jaworzno Aranyérem

 

2013.12.11. Global Grappling Budapest Gi ezüst NoGi Aranyérem

 

2014. 02. 22. WAKF K-1 és Kick-Light Nyílt Országos Bajnokság K1 Aranyérem

 

2014.03.7-10 Juhász Ferenc Emlékverseny Kempo világkupa Százhalombatta Light Contact Aranyérem
Chikara Kurabe Aranyérem Submission Aranyérem Knock Down Aranyérem

2014.04.12 Bicske Kupa (Nyilt Kempo Magyar Bajnokság ) Light-Contact Aranyérem

 

Nemrégiben elkezdtem a jitsu mellett Kickbox edzésekre is járni Mogyoródra és Fótra a Nagy Lajos Kickbox Team SE.-hez Ahol sensei Nagy Lajos tartja a kiváló edzéseit.

Ők is elcipeltek eddig néhány versenyre:


2014.05.15.-18 Szeged Kick-box világ Kupa Light-Contact Ezüstérem

 

 2014.05.31 Dorog Kick-box (WAKO) 4fight Kupa (utánpótlás bajnokság) Light-Contact Aranyérem Kick-Light Aranyérem

 

Most a Wako kickbox Világbajnokságára készülünk a fent említett két egyesülettel.. :) 

Újdonságok

2014.06.16 21:30
2014.06.16 21:29

Elérhetőség

Mr.Tájföl 06304411092 barostamas@freemail.hu